Kezdőlap
Kávéház
TKI
Központ

Kezdőlap
Magunkról
Evangelizáció
Iskolák
Csatlakozz!
Kapcsolat
English

 

 

Kávéház

 

A Rézkígyó története

Az 1999-es év sikeres és izgalmas időszak volt a YWAM csapat számára. A "Rézkígyó" Kávéház megnyitása egy régi álom beteljesülése volt. Péntek esténként 150 fiatal gyűlt össsze a Budapest művésznegyedében található felújított alagsorban, hogy élő zenét halgasson, beszélgessen és megigyon egy csésze kávét vagy forró csokit. Sokakat megérintett Krisztus szeretete. Néhányuk ekkor került a legközelebbi kapcsolatba az evangéliummal.

Live MusicCsapatunkhoz különböző helyi gyülekezetekből csatlakoztak hívők, hogy szolgáljanak, imádkozzanak, és beszélgessenek a kávéházba betérő fiatalokkal. Egész évben jól haladt a szolgálat. Sok nem hívő fiatal tette meg az első lépéseket a hit irányába, és néhányan meg is tértek. A kávéház élete újabb programokkal gyarapodott: bibliatanulmányozás, dícséret és tanítások, a Jézus film vetítése, angol nyelvű tarsalgási klubok. Sikeresen megvalósítottuk azt a célunkat, hogy olyan helyet teremtsünk, ahova hívők és nem hívők egyaránt szívesen eljönnek, és ahol különböző formában szolgálat zajlik.

Sajnos '99 decemberében be kellett zárnunk a kávéházat. Lejárt a bérleti szerződésünk, és a tulajdonosnak más tervei voltak az épülettel. Bár csalódottak voltunk, mégis lelkesített minket az, hogy láttuk, milyen óriási lehetőségek kínálkoznak az ilyen típusú szolgálatra. Az első tíz hónap próbaidőszak volt, mely alatt meggyőződhettünk arról, hogy a kávéházra igény van és kulcsfontosságú eszköze lehet a város több ezer fiatalja felé folytatott szolgálatnak. A kávéház a hívők szolgálatra nevelésében is hatékonynak bizonyult. Elsődleges célunk lett tehát a Rézkígyó újbóli megnyitása. 2002 április 5-én ismét megnyíltak a kávéház kapui - ezúttal már saját tulajdonú épületben - és folytatódott a hónapokkal elkezdett szolgálat.